Az alkatoknak sokféle besorolása létezik. Igyekeztem ezeket közös nevezőre hozni, mert a különböző rendszerek rengetegében eligazodni piszok nehéz.

Valószínűleg amiatt lett ennyiféle, mert mi nők is sokfélék vagyunk, nehéz néhány formába bekategorizálni az alkatunkat. Általában kilógunk belőle itt-ott.

És ez nem is baj, ettől lesz egyedi és megismételhetetlen a testünk!

Igazából nem is a besorolás, a címke a lényeg, hanem hogy felismerjük mi az, ami jól áll nekünk.

Ehhez azért mégiscsak szükséges felismernünk a ránk jellemző alkati jegyeket.

A cél mindig a test optikai arányosítása. Ahol nem arányos, vagy ahol túl hangsúlyos ott a ruhával csodálatosan meg lehet változtatni ezt, hogy minél inkább harmonikus látványt nyújtsunk.

Nem azért, mert az aránytalanságainkat szégyellnünk kéne! Nem kell szégyellni, és nem is muszáj felhívni rá a figyelmet.
A fókuszt tegyük oda, amit ki szeretnénk hangsúlyozni. És ez a legtöbb esetben nem az aránytalanság,  hanem a harmónia.

 

Megfigyelés

Az első, amit érdemes megfigyelned magadon, hogy felsőtest, alsótest hangsúlyos, vagy arányos vagy-e?
Ha beállsz ruha nélkül, vagy fehérneműben a tükörbe, mi az első amit észreveszel magadon? A felsőtested, az alsótested a hangsúlyosabb, vagy nem hívja magára a figyelmet különösebben semmi.

Ez az alapja annak, hogy tudd, melyik testrészedet érdemes hangsúlyozni és melyiket lágyítani. Értelemszerűen ami hangsúlyos azt lágyítjuk, hogy arányossá tegyük a kevésbé hangsúlyossal, és közelítsünk a tökéletes arányosság felé.

Mérés

Sok esetben az arányok nem ennyire látványosak, ezért érdemes meg is mérni magadat. Különösen, ha bizonytalan vagy, melyik alkattípusba is tartozhatsz. Kapd elő a szabász centit, és mérj.

Vállszélesség:
Mellcsúcson mért körméret (mellbőség):
Mell alatti körméret:
Derékbőség (derék legvékonyabb pontja):
Csípőbőség (csípő legszélesebb pontja):

A derékbőségedet oszd el a csípőbőséggel. Ha az eredmény 0,7 cm-nél kisebb lesz, akkor a homokóra, vagy a körte alkattípusba tartozol, ha az érték 1, akkor a csípő és derékméreted közel azonos, az egyenes, a fordított háromszög, vagy alma alkat valamelyikébe tartozol.

Ha a mell és a csípő arányát nézzük, akkor itt elég változatos lehet az eredmény. Ha közel azonosak az értékek, és a derék-csípő arány 0,7 alatt van, akkor homokóra alkatról beszélünk. Ha a mell és a csípő arány a csípő felé tolódik el, akkor körte alkat, ha a mell felé tolódik, akkor fordított háromszög alkat jöhet szóba. És az is lehet, hogy a mell és csípőarány a kis mellméret miatt közel azonos, a vállak viszont szélesebbek, így fordított háromszög alkatról beszélünk. Lehet a mell csípőarány közel azonos, de nincs derékív, és akkor lehet alma, vagy egyenes alkat. Tehát a mell és a csípő aránya, a többi érték viszonylatában lehet érdekes.

Amit még érdemes megmérni, az a hosszanti arányok.

Vagyis a testmagasságod a saroktól a fejtetőig, illetve a távolság a fejtető, és a combtő, a combtő és a sarok között. Ezek az értékek adják a vertikális arányaidat, amik legalább olyan fontosak, mint a horizontális arányok. És itt még koránt sincs vége. Ahhoz, hogy az egyes testrészek arányairól is meggyőződjünk, meg kell mérni a fejtetőtől mellközépig, mellközéptől csípőig, csípőtől a térdhajlatig, és a térdhajlattól bokáig terjedő részeket. Ez abban segít, hogy megállapítsuk a felsőtest és az alsótest arányát, illetve, hogy melyik részen vannak rövidülések, a többihez képest.

A combtőnél van a testünk felezővonala, vagyis a lábhossz, a testmagasság fele. Mondanom sem kell, hogy ez a legritkább esetben van így. Gyakoribb, hogy ezek az arányok valamilyen irányba eltolódnak. Öltözködés szempontjából ez nagyon lényeges.

Nem akarom túlmisztifikálni a dolgokat, mégis felületes munkának tartanám, ha az alkatelemzés során, csak ránézésre állapítanánk meg az alkattípust. Én amúgy is egy precíz, elemző típus vagyok, szóval nem végzek félmunkát. Sokszor csak 10-15 centi a különbség, ami szemmel nem biztos, hogy látható, mégis befolyásolja, hogy mi fog jól állni és mi nem.

 

És akkor most, hogy túl vagy a mérésen, és megállapítottad, hogy felső, vagy alsótest hangsúlyos vagy-e, jöhetnek a gyümölcsök, a betűk és a geometriai formák.

Azért van ennyiféle csoportosítás, nehogy könnyű legyen? Nézhetjük ezt így is. Én inkább úgy tekintem, hogy a sokféle besorolás abban segít, hogy minél inkább testreszabottak lehessünk.

Igyekeztem valamiféle logikai rendet vágni közöttük, és így azért már nem annyira bonyolult.

Szóval az alkatokat 5 fő kategóriába és sok-sok alkategóriába sorolhatjuk. A képen egész jól látszik, hogy melyik alkatnak hol vannak a hangsúlyos részei.

Amit leginkább alapul lehet venni, az a váll, derék, csípő aránya. Ezek szélessége, és egymáshoz való viszonya határozza meg, hogy ki milyen alkatú.

Minden alkattípusnak megvannak az előnyös és előnytelen ruhafazonjai. Amik kihangsúlyoznak, vagy elfednek bizonyos testrészeket. Ezekre is fény derül az alkattípus meghatározás, vagy a közös vásárlás során. 

És akkor most a rendszerezésnél a cikk elején már használt bontást tovább árnyalva nézzük meg, hogy az elnevezések milyen alkatot is takarnak pontosan.

 

Arányos testalkatok

Homokóra (X,8, váza, cselló)

A legnőiesebbnek kikiáltott alkat a homokóra. Hangsúlyozom ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ha neked más az alkatod, akkor te nem vagy csinos, formás!

A homokóráknak sem a felsőtestük, sem az alsótestük nem hangsúlyos. Váll és csípő szélességük megegyezik. A homokórák csípő, fenék és mell tájékon gömbölyödnek. Van aki kicsit (ő az X), és van aki kicsit jobban (ő a 8). A derék és a csípő közötti különbség 20-25 cm is lehet. Ez azért eléggé megnehezíti az öltözködést manapság. Ami fenékben, csípőben passzol, ott derékban centik állnak el.

Az üzleteket járva a leggyakrabban almákra, és egyenes alkatokra tervezett ruhákkal találkozom. 
Arra még nem jöttek rá a tervezők, hogy a ruhákat alkatokra kéne tervezni, esetleg még eszerint csoportosítani is. És van az a csodálatos szűkítő varrás, ami homokórák esetében orvosolná ezt a problémát. Vagy ezt ne várjuk el a fast fashion-től?

Hozzáteszem, hogy teljesen letisztult, egy kategóriába tartozó alkatból viszonylag kevés van. A képek között is vannak olyan modellek, akiket máshová is be lehetne sorolni. Ezért az alkattípus meghatározás mégsem annyira egyszerű, és ránézésre sem mindig egyértelmű.

Egyenes (H, I, oszlop, tégla, nyalóka)

Őket hívják modell alkatnak (I), és nagyon szerencsések, mert a divat-ipar legtöbb terméke passzol az alakjukra.

Az egyenes alkat legszembetűnőbb sajátossága, hogy a derékív nincs meg, ami leginkább abból adódik, hogy keskeny a csípő és a váll.

Ezért a cél, a derékvonal optikai kialakítása. Ezt leginkább azzal lehet elérni, ha kicsit szélesítjük a vállat és a csípőt. 
Vállszélesítés ejtett vállú, csónaknyakú felsőkkel, húzott, berakott vállmegoldással, buggyos ujjal, válltöméssel. Csípőszélesítés peplumos felsővel, szoknyával, berakásokkal, húzásokkal, rátett zsebekkel a nadrágon és a szoknyán.

Jöhetnek a bővebb fazonok, nekik áll jól igazán a most trendi oversized (ha vékony egyenes alkatok).

Ebből következően a testre simuló, feszes fazonok kerülendők, mert túlzottan kihangsúlyozzák a derékív hiányát.

A teltebb egyenes alkatoknál (H),

óvatosabban kell bánni a berakásokkal, húzásokkal. Nekik a színekkel való alak megosztást, finomabb vonalvezetést ajánlom.  
(A képek az alkati sajátosságok megmutatását szolgálják, a ruhák nem minden esetben előnyösek az alkattípusnak!)

Felsőtest hangsúlyos testalkatok

 

Fordított háromszög (V, eper, tölcsér, kehely, galamb)

 

Sportos, vékony alkat, a legszembetűnőbb a széles váll, és a keskeny csípő. Sportolóknál gyakori, különösen ahol a vállak edzése miatt megerősödik ez a testrész.

A cél a csípő kerekítése és a vállszélesség csökkentése, hogy harmóniába hozzuk az aránytalanságokat.

Aki ebbe az alkattípusba tartozik arra érdemes ügyelnie, hogy ne szélesítse tovább a vállát, és ne hívja fel a figyelmet a keskeny csípőjére. Bátran viselhetnek viszont olyan csípőnövelő holmikat, amikről a körték és a homokórák csak álmodozhatnak.

Kerülendő a csípőre feszülő szoknya, nadrág, és a vállat szabadon hagyó felsők, valamint a csónaknyak, a válltömések, hajtások a vállvonalon.

Előnyös viszont a bővebb, derékban húzott, rakott szoknya, tulipán fazon, peplum szabás, a paperbag nadrág, a rátett zsebek, a keresztirányú minták. Felsőkben a V kivágás, a kerek kivágás, a raglán ujj.

(A fotókkal az alkati sajátosságokat szerettem volna megmutatni, a fazonok nem minden tekintetben előnyösek.)

 

 

Alma (O)

 

Folytassuk az Alma alkattal. 
Alma alkata leginkább telt nőknek van, de nem minden telt hölgy alma! Meg kell nézni az arányokat. Az almák felsőtest hangsúlyosak.

Az almák leghangsúlyosabb testrésze a has, derékív nélkül. Leginkább pocakra híznak, mindeközben gyönyörű, formás lábakon tipegnek, és lehetséges, hogy karban sem erőteljesek. És nem is híznak nagyon ezekre a testrészekre.

Amit mindenképpen érdemes náluk kihangsúlyozni az az arc, a dekoltázs és mindenekelőtt a formás lábak.
Szóval ha ilyen alkat vagy, és szépek a lábaid, nehogy eltakard őket bőszárú nadrágokkal, hosszú szoknyával!

Viszont a túl feszes sem előnyös (viszlát skinny), mert még hangsúlyosabbá teszi a felsőtestet. Legyen pici játéka az anyagnak, de semmi bonyolult vonalvezetés, húzás rakás, masni ne legyen ezen a tájon.

Legjobbak az egyenes szárú nadrágok, egyenes vonalú szoknyák, (bizonyos esetekben a ceruzaszoknya jó lehet), normál derékmagassággal. A magasított derék, annak ellenére, hogy sok helyen olvasom, telt nőknek egyáltalán nem jók, mert kihangsúlyozzák a derekat, ami nincs, vagy nem vékony. És amúgy is a magasított derekú szoknya, vagy nadrág csak akkor érvényesül, ha be van tűrve a felső, ami almáknak nem a legjobb ötlet. Hacsak nem a pocakra kívánják felhívni a figyelmet. 

Ugyanez a helyzet a (nem létező) derékre tett övvel. Annak ott mi a funkciója? Önmagában egy öv nem fog derekat csinálni, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, amit amúgy el szeretnénk rejteni. A felsőtest legvékonyabb része inkább kicsit magasabban a mell alatt van, bizonyos esetekben ott érdemes elvágni az alakot. De ez a test arányaitól függ.

A V kivágás, a szépen dekoltált ruhák előnyösek, de kerüld a magasan záródó felsőket, garbót, mert ezek rövidítik a nyakat. 
Vékony rétegelt öltözködés, semmi sem túl bő, és nem is túl szűk. A felső réteg legyen nyitott, hogy függőleges vonalakat képezzünk a hason. Vagy legyen olyan szabása a blézernek, ami segít optikai derékívet varázsolni.

Ahogy én látom a mai üzletekben megtalálható fazonok kedveznek az alma alkatnak, az alapvető szabályok figyelembe vételével nagyon csinos és arányos alkatot lehet létrehozni egy kis optikai tuninggal.

(A képek az alkat bemutatását szolgálják, a modelleken lévő ruhák nem minden esetben előnyösek alma alkatra.)

Alsótest hangsúlyos testalkatok

 

Körte (háromszög, A, harang, tekebábu)

A körte alkatok legszembetűnőbb jellemzője, hogy a felsőtest és az alsótest között legalább 1, de van, hogy 2 méret különbség van. A csípő, a fenék, és a comb hangsúlyos. A váll jóval keskenyebb a csípőnél. A mellek az egy mérettel kisebb felsőtesttel arányosak.

Körtékre igazi művészet manapság vásárolni. Ahogy a homokóráknak sem könnyű, a körtéknek még nehezebb dolguk van a fast fashion üzletekkel. 
Amire érdemes ügyelni, hogy semmiképpen se akarják a felsőtestüket nagyítani, azért, hogy arányos legyen az alsóval, mert abból tömbösítés lesz. Inkább a csípő-fenék vonalról érdemes a tekintetet elterelni, optikailag kicsinyíteni.

Előnytelen nekik a szűk slim fit nadrág, mert a szűk nadrágszár tovább szélesít csípővonalban. Ugyanez a helyzet a térdnél szűk ceruzaszoknyával. Erre manapság sok ellenpéldát találni, Kardashianék, különösen Kim, csodás példája annak, hogyan NE öltözz, ha körte alkat vagy. Ők már sportot űznek abból, hogy felhívják a figyelmet az aránytalanságaikra. Nem kétlem, hogy jó PR fogás ez, azért ha az esztétika is számít, ne kövesd a mintájukat.

A paperbag nadrágok sem szerencsések, mert plusz anyagot tesznek a csípőre és a hasra, tovább szélesítve azt.

Az egyenes (straight) fazonú nadrágok, az A vonalú szoknyák viszont előnyösen osztják az alakot. És ami még jótékonyan hat csípőtájon, ha a vállat szélesítik válltöméssel, húzott ujjakkal, csónaknyakú felsővel.
Érdemes a derekat hangsúlyozni, a felső viszont ahogy írtam ne legyen túl bő, de ne is legyen túl szűk. Inkább hagyjunk egy kis játékot az anyagnak.

Ha szeretnél tőlem egy alapos, minden részletre kiterjedő alkatelemzést, akkor erre Dunakeszin és Budapesten van lehetőséged. (Az alkatelemzést én a színtanácsadással együtt végzem, így egyúttal azt is megtudhatod, milyen színtípusba tartozol.) 

Pin It on Pinterest

Shares
Share This

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!