Szeretnél magadról gyönyörű képeket, így keresel egy fotóst

Minek nekem ehhez stylist? – gondolhatod

Még nem tudod, hogy stylist nélkül

Állsz a gardróbod előtt, és gőzöd sincs, milyen ruhákat válassz.

Nem tudod, melyik hogy fog mutatni a fotókon, melyik előnyös, és melyik nem?

Mi illik a koncepcióba, és hogyan érhetnéd el, hogy a fotó hangulatát a szetted is támogassa?

Milyen kiegészítőket viselj hozzá?

Melyik cipőben mutat legszebben a lábad?

Hogy nézzen ki a környezet, a háttér?

 

Vennél pár új darabot erre az alkalomra, de ötleted sincs, hogyan fogj hozzá

Állsz az üzletben és ugyanúgy, ahogy a szekrényed előtt, tanácstalan vagy.

Bajlódsz a sminkkel, a frizurával, a helyszínen magadra vagy utalva.

Mire odaérsz a fényképezőgép elé, már úgy érzed, hogy majdnem annyi energiát kellett beletenned, mintha az esküvődet szervezted volna meg.

És még élvezni sem tudtad igazán, mert azon aggódtál, hogy minden rendben legyen.

Aztán a fotókat látva, már tudod, hogy a fotós bár ügyes, de az outfitedből ki lehetett volna hozni sokkal többet is. Lehetett volna a képeken több élet, több hangulati elem, több stílus.

De az is lehet, hogy te kicsit mást szerettél volna, mint amit a fotós kihozott belőle, csak nem tudtad jól kommunikálni.

Kifizettél egy csomó pénzt, mégsem okoz örömet, mert tudod, hogy csak árnyéka voltál önmagadnak.

Stylisttal könnyebb

Átbeszéljük mit szeretnél te, milyen javaslataim vannak nekem. Kialakítjuk a koncepciót.

Ketten állunk a gardróbod előtt, és könnyedén választjuk ki a fotózásra a szetteket.
Ha a szekrényed nem elég, akkor kiegészíthetjük pár vásárolt darabbal.

Miután megvannak a ruhák, és a kiegészítők, kattintunk pár próbafotót, hogy lássuk, mi köszön vissza a fotóról és az rendben lesz-e élesben is.

 

Ha nincs elképzelésed, segítek fotóst, fodrászt, sminkest találni.

Ha tudod kiket szeretnél, kommunikálok velük, és leegyeztetem a részleteket: a sminket, a frizurát, a fotózás helyszínét, a koncepciót. (A fotós, sminkes, fodrász munkájának minőségéért felelősséget nem vállalok! Ha valamilyen okból nem javaslom őket, akkor ezt jelzem neked, a döntés a tiéd!)

Minden fázisban egyeztetek veled is, és az előkészületek során mindenre te bólintasz rá. Én a te érdekeidet képviselem.

Ott vagyok veled a fotózáson, neked semmit sem kell tenned, csak jól érezned magad és majd kiválasztanod a képeket. Segítek öltözni, ügyelek a ruhák rendezettségére. Ha nem közvetlenül a fotózás előtt készült a hajad, sminked, és nincs jelen a sminkes, a fodrász, ha szükséges, megigazítom a sminkedet, a hajadat.

Így a fotózás valóban egy igazi életre szóló élmény lesz, amiket örömmel idézel fel, amikor rápillantasz a képekre.

 

Profi előkészület = szebb képek

A Fotózás stylisttal megteremti a lehetőséget, hogy a lehető legjobb formádban legyél, és még évek múlva is örömmel emlékezz erre a napra.

Mit ad neked, ha fotózásra stylisttal mész?

profi előkészületeket, szervezettséget, a folyamatok összehangolását

olyan outfiteket, amikben ragyogsz, és igazán jól érezheted magad

a fotózás alatt oldott hangulatot, a pillanat megélésének elősegítését

veled vagyok, az érdekeidet képviselem az utolsó pillanatig

Mennyibe kerül?

Az ár attól függ, hogy a teljes repertoárral szeretnél élni, vagy csak elemeit kéred.

Válaszd ki, melyik elemét kéred és írd le, hogy mik az elképzeléseid, milyen helyszínt választanál, mennyi szettet szeretnél, milyen feladatokat szánsz nekem.
Minden esetben egyedi árajánlatot készítek.

A szolgáltatás egyes elemei, amiket beemelhetsz a saját egyedi csomagodba

Kérj árajánlatot üzenetben!

Értékrendem

 

Az én önismereti és stílus facilitátori filozófiám 4 pillérre épül. Ezek vezérelnek a mindennapok során, és jelennek meg minden szolgáltatásomban, ingyenes anyagomban is. 

 

 

Érték

Minden alkalommal amikor valamilyen módon megnyilvánulok az lebeg a szemem előtt, hogy értéket közvetítsek. Hogyan tudok nektek olvasóknak, nézőknek, hallgatóknak, ügyfeleknek olyasmit adni, ami hozzájárul az életetek jobbá tételéhez. Ami olyan tudást, információt, összefüggéseket, lehetőségeket világít meg, amit hatékonyan használva, több öröm, több móka, több kacagás jelenik meg az életetekben.

Az a fajta integrált szemlélet, ahogy én viszonyulok az önismerethez, és a stílushoz, divathoz, egy olyan látásmódot tesz lehetővé, amit kevesen használnak mélységeiben. Inkább csak említés szintjén van jelen, hisz anélkül, hogy mindkettőben szakértelemmel rendelkeznénk valójában csak a felszínt lehet kapargatni. Itt nem a felszínt kapargatjuk, hanem a mélyére megyünk a dolgoknak.

Támogatás
A valódi támogatás az, amiből a legtöbben hiányt szenvednek. És ebbe nem csak a környezet támogatásának hiánya értendő, hanem önmaguk elismerésének hiánya is. Én meglátom az erősségeidet, a benned lévő potenciált, és azon vagyok, hogy ezt te is meglásd és elismerd. Amikor a saját erőd újra a kezedben lesz, nem lesz már szükséged arra, hogy kívülről erősítsenek meg. Pontosan tudni fogod, mennyire értékes és egyedi vagy. És amikor valaki elismer, az lesz a hab a tortán, és nem a víz, ami nélkül elsorvadsz.
Hatékonyság
Mindenem a hatékonyság. Az, hogy használható tudást adjak. Az, hogy azzal, amit adok, te valódi sikereket érj el.

Nem szeretem a felesleges időrablást, a szócséplést. Én a tudásban hiszek, és abban, hogy ott van benned minden, ami ahhoz kell, hogy elérd, amit szeretnél.

Ebben erősítelek meg és ezt egészítem ki olyan információkkal, amikkel te is hatékony tudsz lenni az életedben.

Bizalom

Itt talán most arra gondolsz, hogy arra kérlek bízz bennem. De nem. Nem kérem, hogy bízz bennem, mert tudom, hogy az alapján, amit látsz pontosan el tudod dönteni, hogy bízhatsz-e bennem, vagy sem.

Amiről itt most szó van, egy olyan „terep”, ahol kell a bizalom, és ez az önmagadban lévő bizalom. Önbizalom nélkül semmire sem jutunk.

Szóval az én filozófiám szerint az önbizalom az, ami továbblendít a nehéz helyzeteken. Sugárzik belőled, vagy az, hogy van, vagy a hiánya.

Az önbizalom nem valami olyasmi, amit meg kell szerezned, hiszen nem is veszítheted el. Az önbizalom most is ott van benned, és ha foglalkozunk vele, életre kelthetjük.

Mi van, ha két irányból az öltözködés, a külső irányából és a belső rendezkedés irányából teszünk lépéseket?
Na ez az, ami hatékonnyá tudja tenni ezt a folyamatot.

Én bízom benned, tudom, hogy képes vagy rá, és támogatlak, hogy te is felismerd a benned rejlő értéket!

Gyakori kérdések

Gyakori kérdések
Milyen napokra, napszakokra, időpontokra ütemezhetőek a szolgáltatások?

A szolgáltatásokat alapvetően munkanapokon, hétfőtől péntekig tudod igénybe venni, 10.00-19.00 óra között. A 19.00 óra nem kezdési hanem befejezési időpontot jelent, ebből kell visszaszámolni a szolgáltatás időtartamát.

Színtanácsadást Budapesten kizárólag természetes fényviszonyok megléte idején tudom vállalni, ez évszakonként változó. Dunakeszin 5500K-s természetes fényviszonyokat biztosító lámpákkal rendelkezem a NoAge Stúdióban, így ott nem feltétel a természetes fény.

Vásárlást nem vállalok Black Friday-en, Glamour napokon, Joy napokon, és Karácsony előtti napokban. Ezeken a napokon nem tudnánk hatékonyan vásárolni a nagy tömeg miatt.

Most akkor szabadságot kell kivennem?
Amikor elhatározod, hogy adsz magadnak pár óra kikapcsolódást, feltöltődést, vagy lehetőséget a változásra, akkor az a leghatékonyabb, ha teljesen, sietség nélkül jelen tudsz lenni. Nem kell utána rohannod sehova, hanem kényelmesen be tudod fogadni a pillanatot. Ez legtöbbször úgy oldható meg, ha arra fél napra, szabaddá teszed magad.
Van lehetőség online tanácsadásra, vagy fénykép alapján elemzésre?

A  színtanácsadás szolgáltatás alapja  a színkendőzés, azt csak személyesen tudjuk elvégezni. Ha szeretnéd ismerni a színtípusodat, és abból kiindulva felépíteni a ruhatáradat, akkor ehhez találkoznunk kell. Vannak, akiket alapból nem  érdekel a színtípusuk, mert nem törekszenek a teljesen harmonikus ruhatár felépítésére. Ha te is ilyen vagy és  nem ragaszkodsz a színtípusod meghatározásához, akkor a "Ragyogj fel!" - stíluskarakter evolúció szolgáltatásomat ajánlom neked. Ez ráadásul belülről is építkezik és a stíluskaraktered elemzésén alapul.

Itt tudsz róla tájékozódni >>

Milyen korosztályú és nemű személy jöhet tanácsadásra?
A NoAge Styling and more… oldalon 35+ hölgyeknek segítek, hogy kihozzák magukból a legjobbat. Miután elmúlunk 40’-50’-60’ más-más élhelyzetekkel találkozunk, amik képesek megtépázni az önbecsülésünket, és ráncokat mélyeszteni az arcunkba. De ennek nem kell így lennie. Még mielőtt elérnéd a következő nagy fordulópontot az életedben, rengeteget tehetsz önmagadért, és a külsődért. Sőt, jobban érezheted magad, mint valaha.
Van lehetőség vidéken igénybe venni a szolgáltatásokat?

Amennyiben többen vagytok, akik szeretnétek a szolgáltatásokat igénybe venni, szívesen utazom a városotokba. Ha ilyen igény merül fel, írj e-mailt, és egyeztetünk a lehetőségekről.

Vállalsz több fős tanácsadást is?
Az egyéni szolgáltatások rólad szólnak. Te vagy a középpontban. Az én programjaimban több van, mint stílustanácsok. Sokkal mélyebbre megyünk. Ha ezt az élmény megosztanád valaki mással, akkor egyrészt nem tudnál csak magadra figyelni, másrészt az én figyelmem is megoszlana köztetek. Szerintem nem lenne annyira bensőséges, még akkor sem, ha a másik személy a legjobb barátnőd, vagy az anyukád lenne.

Ha olyan programot szeretnél, ami velük közös, akkor szívesen szervezek nektek egy Önbizalom tuning - csajos napot, ahol rugalmasan, a kettőtök igényeire építjük fel a 8 órás programot.

Mi történik, ha az előre beütemezett idő nem elegendő és nem fejezzük be a programot?
Ez csak a gardróbrendezés és a vásárlás esetén fordulhat elő. Rajtam nem fog múlni, hogy tartsuk az időpontokat, de ha túl sok ruhát kell átválogatnunk, vagy beszereznünk, akkor megtörténhet, hogy túllépjük az időkeretet.

Te döntesz róla, hogy befejezzük-e a megadott időpontban, vagy folytassuk a gardróbrendezést, vásárlást. Utóbbi esetben, minden további megkezdett óra 5000 Ft.

Telefonon szeretnék kapcsolatba lépni veled, megadod a telefonszámodat?
Miközben ügyféllel vagyok, nem tudom felvenni a telefont, ezért kérlek, ha bármilyen kérdésed van akkor írj a kapcsolatfelvételi űrlapon, ha szolgáltatásra szeretnél jelentkezni, akkor használd a megrendelés gombot. 48 órán belül válaszolok.
Mit tegyek, ha tanácsadás után kérdésem van? Hol tehetem fel őket?
Ha bármilyen kérdés felmerült benned a tanácsadás után, kérlek használd a kapcsolatfelvételi űrlapot, vagy írj e-mailt. 24 órán belül válaszolok.
Elérhetők-e a szolgáltatások ajándékutalvány formájában?

Az a tapasztalatom, hogy az ajándékutalványok sokszor nem sülnek el jól. Abban az esetben szívesen töltök ki ajándékutalványt, ha biztos vagy benne, hogy az ajándékozott is szívesen eljön hozzám. Ha ezt tisztáztad, akkor írj e-mailt, és megbeszéljük a részleteket.

Lehet-e a helyszínen készpénzben fizetni?

Az egyeztetett időpontot a szolgáltatás ellenértékének befizetésével tudod biztosítani, lehetőséged van bankkártyás fizetésre, vagy előre utalásra. Nem fixálok időpontot a pénz beérkezése előtt, így értelemszerűen nincs lehetőség készpénzes fizetésre sem.

Hogy lehet lemondani, vagy más időpontra áttenni a tanácsadást?

Lemondásra a lefixált időpont előtt 8 nappal van lehetőség. Ez esetben a beérkezett pénzt visszautalom, vagy van lehetőség más időpontot egyeztetni. 8 napon belüli lemondás esetén a pénz 80%-a jár vissza, vagy van lehetőség az időpont módosítására. 24 órán belüli lemondás esetén csak kivételes esetekben van lehetőség visszatérítésre és más időpont egyeztetésére.

Van-e lehetőség részletfizetésre?

Részletfizetésre csak a Teljes stílustanácsadás megrendelése esetén van lehetőség, két részletben fizethető, 79.500Ft/részlet. Első részlet esedékessége a megrendeléskor, második részletnek a második találkozás előtt be kell érkeznie a számlára.

A feltüntetett árak nettó vagy bruttó árak?

A feltűntetett ár a fizetendő ár, arra más költség már nem rakódik

Nincs válasz a gyakori kérdések között? Küldj üzenetet:

Pin It on Pinterest

Shares
Share This